A téma a fegyveres katonai képzés haszna az ifjak számára, valamint ennek kapcsán a fő téma: miben fejeződik ki a bátorság.
Ahhoz, hogy megnézzük mi a haszna a fegyveres katonai képzésnek a fiatalok számára, tudnunk kell milyet jót ad ez, s különösen miben növeli a jó erkölcs egyik elemét, a bátorságot.
A bátorság első meghatározása: csatarendben megmaradni helyünkön és harcolni hősiesen az ellenség ellen. A meghatározás azonban nem jó, mert csak a katonaságra igaz, annak is csak egyik harcneme, sőt annak a harcnemnek is csak adott feltételek közti alkalmazására,. Hiszen még a fegyveres gyalogos is sokszor visszavonul taktikai okokból, ami nem jelenti, hogy gyáva lenne. Azaz valamilyen más meghatározás kell, mely általánosan alkalmazható minden esetre.
A második meghatározás: a bátorság a lélek kitartása. Ismét alkalmatlan meghatározás, mert - mint az előbbi esetben - sok esetben a jó katona nem kitartó, ha a harc logikája ezt követeli meg.
A harmadik meghatározás: a bátorság annak tudása, hogy mitől kell félni ás miben kell reménykedni veszély esetében. Ellenérv: ezen az alapon az állatok és a gyerekek nagyon bátrak, hiszen nem lévén képesek felismerni a veszélyt, vakmerően viselkednek sok esetben.
A negyedik meghatározás az előbbi módosítása: a bátorság annak bölcsességgel társult tudása, hogy mitől kell félni ás miben kell reménykedni veszély esetében. Ellenérv: ezek szerint a háborúban az a harcos, aki látva, hogy az ellenség gyengébb nála és kedvezőtlen a harc az ellenség számára, az bátrabb, mint aki kitart reménytelen helyzetben a túlerőben lévő ellenség ellenében? Nem, nyilvánvaló, hogy az ellenkezője az igaz.
Továbbá: mind a félnivaló, mind a reménykedés jövőbeli helyzetre vonatkozik, amihez azonban szükséges elem a dolgok múlt- és jelenbéli ismerete is. Azaz ez nem más, mint a rossz és a jó ismerete. Ez viszont a jó erkölcs, az erény ismérve, ami nem lehet azonos a bátorság ismérvével, hiszen a bátorság csak része az erénynek.
A mű vége: még sokat kell tanulnunk, mi a bátorság, egyelőre csak azt tudjuk, hogy erényes dolog.
No comments:
Post a Comment