Thursday, March 30, 2017

Egy szürreális juhász

A magyar ballib tábor legfurcsább teremtménye ez a Juhász nevű ember. Engem a korai Adolf Hitlerre emlékeztet.

Groteszk, amikor valaki minden pártot, melybe belép képes leredukálni a 0 %-os támogatás közelébe.

Csak emlékeztetőül. Juhász a Milla nevű, az utóbbi idők legsikeresebb ballib civil kezdeményezésének a főembere volt, ezen szervezet 150 ezer körüli támogatottságot volt képes elérni, valamint képes volt 20-30 ezer fős tüntetések megszervezésére is (ez hatalmas szám, az átlag ballib tüntetések ezer fős szám alatt maradnak), azonban Juhász szívós munkával, alig 3 év alatt a Millából százfős szervezetet csinált, mely ma átlag 20 embert képes összetrombitálni, annyit is csak akkor, ha nem esik.

Aztán lett az Együtt, melynek Juhász ma is a vezetője. Ez a szervezet mára olyan támogatottságú, hogy hozzá képest  a kamu fantompártok is esélyesebbek szavazatok megszerzésére. Nagy szó, de az Együtthöz képest még a de facto egytagú PM párt is képes több embert mozgosítani: 20 helyett akár 30-at is.

Most Juhász kapkodik. Lassan vége a parlamenti ciklusnak, s vége ezzel az édes életnek, ha 2018-ban nem sikerül megcsipnie valamilyen állami párttámogatást. Szervezete immár annyira jelentéktelen, hogy Soros és a többi ballibaetető tápszerező szervezet is leszarja, így onnan már nem remélhet apanázst. Marad tehát az állam. De ehhez mandátum kell, legalább egy.

Mivel annak esélye, hogy Juhász bármelyik pártja jövőre bekerül a parlamentbe kb. annyi, mint hogy űrrepülőtér épül az országban, így marad  a koalíciózás, aminek jelentése: rá kell akaszkodni bolhaként valamelyik esélyesebb ballib pártra.

A balra orientálódni igyekvő MSZP számára Juhász személye teljesen vállalhatatlan. Gyurcsányék se akarnak vele közösködni, annál azért több eszük van, minthogy egy 0,05 %-os politikust bevigyenek a hátukon a parlamentbe. Az LMP is - bár az utóbbi időben ballibesedik - kiesik, melynek rombolásában annak idején Juhász fontos szerepet vállalt. Marad az új ballib szervezet, a Momentum, de az új szervezetnek meg van annyi életösztöne, hogy nem kér egyik levitézlett ballib megmondóemberből se, így Juhászból se.

Adolf Hitler német politikus aztán sikeres lett, sokmillió támogatottsággal, plusz beállt mögé a német és a nemzetközi nagytőke. Könyörgök Istenhez, ne történjen meg ugyanez juhászunkkal is. Ki akarna egy drogbárok, homokosok és globálkulákok uralta országot, melyet aztán egy véres háborúban kellene leverni?

1 comment:

  1. Nem kell félni tőle, Hitlerhez képest egy tehetségtelen idióta.

    ReplyDelete