Azt mondják a fideszesek, hogy az olimpiaellenes kampány hazaárulás volt.
Tévednek.
A demokráciában az ellenzék fő feladata a kormány akadályozása.
Elmondok egy történetet 2010 tavaszáról. Egy fanatikus ballib szavazó ismerősöm akkor azt állította, a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormány valójában nem bukott meg, mert képtelen volt munkáját végezni a Fidesz általi folytonos akadályoztatás miatt, azaz Orbán a valódi hibás a ballib 8 év sikertelenségéért. Ismerősöm azt a példát hozta fel: olyan ez, mintha autót vezetnénk, s a mellettünk ülő utas folyton elrántaná a kormányt, ami miatt az autó nem tudna egyenesen haladna, majd pedig árokba esne - vajon nem a kormányzást akadályozó utas a felelős ebben az esetbe? - kérdezte ismerősöm.
Én meg elmodtam neki: a párhuzam nagyon hamiskás, mert a normál autóvezetésnek nem része, hogy az utas elrántsa a kormányt, míg egy ország demokratikus kormányzásának szerves része az ellenzék akár destruktív tevékenysége is. Az ellenzék ugyanaz, mint a védőügyvéd, aki akár a legaljasabb gyilkost is igyekszik védeni az ügyésszel szemben.
Ha a kormány képtelen demokratikusan kormányozni, azaz képtelen az ellenzék tevékenysége ellenére kormányozni, akkor egyszerűen alkalmatlan a szerepére.
Most is ugyanezt kell mondanom: ha a kormány képtelen volt az olimpiarendezési terveit véghezvinni az ellenzék destrukciója ellenére, akkor a kormány a hibás: valamit nem számolt ki jól, valamit nem tervezett meg helyesen. Ha ugyanis jók lettek volna a kormányzat olimpiai tervei, azok megálltak volna minden ellenzéki ellenzés ellenében is. Lám, a rezsicsökkentést, a magánnyugdíjbiztosítók lekapcsolását, a bankok megsarcolását is hevesen ellenezte az ellenzék, de ezeket a kormány véghezvitte sikeresen - miért? mert ezek, úgy tűnik, alaposan megtervezett lépések voltak.
Ennyi az egész.
Erős ferdítés. A mostani ellenzéknek esélye sincs a Fidesz kétharmadával szemben, semmi eszköze nincs bármibe is beleszólni.
ReplyDeleteEgy jó ellenzéknek pedig nem feladata mindenben akadályozni a kormányt. Feladata az, hogy kompromisszumra, kommunikációra kényszerítse a kormányt, ezzel törekedve arra, hogy mindenkinek megfelelő intézkedések, törvények szülessenek. A Fidesz ellenzékben is olyan ártalmas volt, mint most kormánypártként. Célja a hatalom megszerzése és megtartása volt nem pedig az emberek érdekeinek képviselete.
Nincs esélyük? Hát mégis sikerült az olimpiát megfúrniuk. Azaz van esélyük.
ReplyDeleteAz olimpiai népszavazást civilek kezdeményezték és vitték végig. Az aláírásgyűjtés sikere után váltak párttá. Az ellenzéknek elég kevés köze volt hozzá, pedig te végig az ellenzékről írsz.
ReplyDeleteAz olimpiát pedig konkrétan Orbán személyesen fúrta meg, megfutamodva a népszavazás elől. A döntés mind politikailag, mind gazdaságilag helyes volt, de ezt a Momentumosok számlájára írni egyszerű hazugság. Az ellenzékére írni pedig még nagyobb.
Egy erős, sok pénzzel rendelkező, erőszakos és gátlástalan ellenzék megbéníthat egy kormányzást, egy egész országot.
ReplyDeleteHa a baloldal is olyan erőszakos és gátlástalan lenne, mint a FIDESZ, már kitört volna a polgárháború.
Hála Istennek! A jelenlegi ellenzék zöme idegen érdekeket véd.
ReplyDeleteEnnek ellenére ez ellenzéki akció volt.
ReplyDeleteHazudsz. A tények sajnos megcáfolnak téged.
ReplyDeleteEllenkezőleg. A tények engem igazolnak.
ReplyDeleteMegint hazudsz.
ReplyDeleteTipikus fidesznyik, logikai bakugrással kombinált csúsztatás
ReplyDelete