Érdekes adatok.
Magyarország életszínvonala 1867-ben a nyugat-európai átlag 60 %-a volt.
A hatalmas fejlődés ellenére ez a szám 55 %-ra csökkent 1913-ra, azaz az utolsó békeévre. Miért? Ausztria-Magyarország nem volt haszonelvezője a második gyarmatosítási hullámnak, melyben a nyugat-európai országok zöme részt vett. Azaz a fejlődés fő motorja nem az volt nyugaton, amit a liberálisok hangoztatnak, azaz nem a hatékonyság és a polgárosodás, hanem egyszerűen a nagyobb rablási lehetőség. A Monarchiának egyetlen gyarmatnak tekinthető területe volt, Bosznia-Hercegovina, mely inkább vitte a pénzt, mint hozta.
Az utolsó II. vh. előtti békeévben, 1938-ban Magyarország szintje a nyugathoz képest ismét 55 %. Azaz mítosz az a magyar "jobboldali" körökben terjedő hit, hogy Horthy csodát tett. Nem, nem tett csodát: csak az I. vh. utáni katasztrófát valamelyest orvosolta, s sikeresen elérte 25 év alatt az I. vh. előtti szintet.
A II. vh. után ismét visszaesés kezdődött, 1960-ra sikerült elérni ismét az 55 %-ot. Majd jött a Kádár-diktatúra felívelő szakasza, a 70-es évek közepére Magyarország szintje a nyugati 65 %-a lett. Valójában ekkor volt az ország a legközelebb a nyugati szinthez az előző fél évezredhez képest! S aki most közbeszól, hogy mindez mesterséges volt, mert eladósodás, stb., annak azt mondod: a nyugati államok nagyobb mértékben voltak és vannak ma is eladósodva, mint Magyarország.
1975 és 1995 között az esés folyamatos, természetes a legnagyobb esés ebből 1991. 1995-re sikerült visszamenni az 1960-as szinthez. Az 1995-ben indulú lassú növekedés - az 1975-ös szintet az ország csak 2003-ban érte el - 2006-ban állt meg, majd zuhanásba ment át, a második legnagyobb zuhanásba 1991 óta. 2012-ben a magyar szint már a nyugati 60 %-a csak.
2012 óta lassú emelkedés van. A jelenlegi szint: 65 %. Azaz 2017-re ismét meglett az 1975-ös szint.
Látható jól, hogy a folyamat kormányfüggetlen, azaz minden típusú kormányzás alatt volt emelkedés és esés is. A következtetés: a kulcs az országon kívül van, azaz ne higgyük el egyik pártnak se, hogy a másik párt a hibás.
Az természetes, hogy az ilyen hasonlításoknál nem csak a magyarországi változás, hanem a többi ország fejlődése is alakítja az eredményt.
ReplyDelete