A modern magyar liberalizmus fejlődik.
20-25 éve még a zsidó téma volt a szentek szentje, ez volt mindennek a mércéje. Most, hogy a magyar antiszemitizmus lecsökkent, s már a régivágású magyar antiszemitizmus új reformirányzata, a Jobbik is szinte abbahagyta a zsidózást, sőt a Jobbik lassan része lesz a liberális konszenzusnak, a téma kimerült. Nemzetközileg pedig a migránsválság hozott jelentős változást. A migrációt ellenzők nyugati pártok jellemzően vagy filoszemiták vagy a kérdés nem érdekli őket, de semmiképpen se antiszemiták, amihez lassan a kelet-európaik is idomultak. Izrael pedig látványosan nem tartozik az iszlamista migráció elkötelezett hívei közé.
Már írtam tavaly: a migránsválság pozitív hozadéka Magyarország számára, hogy sok korábban antiszemita téveszmékben hívő ember rádöbbent: a zsidók ellenségként való felfogása tökéletesen értelmeten dolog.
A liberálisoknak tehát váltaniuk kellett. Hiszen ma már gyakorlatilag konszenzus van a zsidókérdést illetően. Az ellenfelet nem lehet leantiszemitázni, mert komolytalan. Ami ment a 90-es években, az ma már csak szánalmat kelt.
De szerencsére meglett az új kedvenc téma: a homoszexuális perverzió tematikája. Mára kiderült: a demokratikusság, az európaiság fő mércéja a homoszexualizmus megítélése. Aki éljenzi, az jó ember, aki meg nem, az elmaradott, gyűlölködő, civilizátlan emberszabású.
Csak hát megint saját maguk alatt vágják a fát a ballibek. A zsidókérdés felfújásával is csak azt érték el annak idején, hogy az átlagember a liberalizmust azonosította a zsidó érdekekkel (melyek persze messze nem azonosak), most is ez lesz, az átlagember a homokosokkal fogja azonosítani a liberálisokat, ami persze ismét nem igaz. Ami igaz belőle: a modern liberalizmus rombolni akar bármi áron, utálja az embereket, az emberi szokásokat, az emberi társadalmat, s ez mindenképpen közös érdek a liberálisok is a homoklobbi között.
Szóval menjetek csak! Menjetek heteroszexuális létetekre is vonulni perverzséghívőkkel, ezzel csak jobban megmutatjátok, hogy mit akartok valójában.
No comments:
Post a Comment