Sunday, July 9, 2017

Jó hírek Budapestről

Jó hírek Budapestről: csúnyán megbukott a homoklobbi provokációja.

Az érdeklődés gyér volt. A kezdeti időpontban kb. alig 500 perverz gyűlt csak össze, majd lassan a végére ez nagyjából a 10-szeresére nőtt. Kb. a felük fizetett bértüntiző és ballib aktivista volt.

Erőszak nem volt, a kevés ellentüntető békés volt, nem sikerült aktiválni az alvó verőembereket, akiket a homoklobbi szervezett az esemény erőszakos megzavarására. A rendőrség ezt megakadályozta.

Plusz nyereség: a perverzséget támogató ballibek lejáratták magukat. Ez ugyanis azon kevés téma egyike, melyben a fanatikusan antiorbánista ballib szavazók zöme is egyetért Orbánnal: a család az egy férfi és egy nő házassága, valamint ezek gyerekei.

S talán a legfontosabb: nem sikerült a magasabb bérért tüntető Tesco-dolgozókat átverni és becsábítani őket a perverzmenetbe, pedig ez volt a terv. A törvényes jogaiért küzdő kisember undorodva fordult el a társadalomromboló perverziódiktátoroktól.

Az immár jobbikos Index pedig kifejezetten visszafogott volt, tavaly még, amikor ballib eszméket reklámozott, sokkal látványosabban állt ki a családellenes menet mellett. Pedig a felmérések szerint a jobbikos szavazók kevésbé homofóbok, mint a szocik. Minden jel arra mutat, a Jobbik lassan liberális párttá növi ki magát, míg az MSZP nyit a hagyományos értékek felé.

 

1 comment:

  1. Hajjaj... Éljen! (vigyorgok) Szép hetet Max!

    ReplyDelete