Phaidón

Ez az írás beszámoló Szókratész életének utolsó napjáról.

Az élet és a halál értékéről beszél Szókratlsz, Az ember az istenek tulajdona, így elítélendő a halálba menekvés, húzza alá Szókratész.

Viszont a halál nem más, mint a lélek és a test egymástól való elválása, melynek során az ember egyéniségét tartalmazó lélek nem pusztul el.

Az igaz filozófusnak nem lehet célja a testi örömök élvezete, így számára a halál se tragédia.

Felmerül a kérdés, hogy ha a halál jó, miért nem leszünk azonnal mind öngyilkosok. A válasz: testünk az istenek ingósága, nem dönthetünk felőle mi magunk. Platónnál nem a testnek van lelke, hanem a léleknek van teste, ezt fontos észrevenni, azaz ha a lélek megöli a testet, az egyfajta lopás az istenek tulajdonát képező testtel.

Szókratész barátai elfogadják tényként, hogy a halál a test és a lélek egymástól való elválása, azonban felvetik, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a lélek halhatatlan, hiszen ha ebben nem vagyunk biztosak, akkor semmiképpen se tekinthetjük jónak a halált.

Az első érv az ellentétek egysége. Minden dolog az illető dolog ellentétjéből van, ami pl. nagyobb lesz, az szükségszerűen kisebb volt korábban. Ezen ellentétes állapotok között ellentétes folyamatok vannak: pl. a nagyobb és a kisebb között növekedés és csökkenés zajlik. Ha nem lenne egyensúly az ellentétek közöt, akkor minden azonos állapotba kerülne előbb-utóbb. Ebből következik, hogy mivel az élet és a halál egymás ellentéte, köztük van a meghalás és a születés folyamata,  melyek egymást kiegyenlítik, azaz ami meghal, annak ismét meg kell születnie.

A második érv a már említett visszaemlékezés, mely szerint a tudás már birtokunkban van szüketésünk előtt, arra csak visszaemlékezünk földi életünk során. Itt a példa az egyenlőség: amikor egymáshoz egyenlő tárgyakat, pl. köveket látunk, felelevenedik bennünk az egyenlőség elve, pedig az egyenlőnek gondolt kövek biztosan nem teljesen azonosak egymással, csak megjözelítően egyenlőek. Ehhez azonban szükségszerű, hogy lelkünk létezzen már születésünk előtt is, csak onnan ismerhetjük ezt az absztrakt egyenlőség elvet, a tapasztalatból nem.

De viszont ezzel csak azt bizonyítottuk, hogy lelkünk élt születésünk előtt, azt nem, hogy nem hal meg halálunkkal együtt! Viszont az előző érvvel egyesítve már biztos a következtetés, hiszen láttunk az ellentétek egységéből, hogy ami születik, az meg is hal, s ami meghal, az születik is.

Szókratés elmondja, a világ két részre oszlik, látható és láthatatlanra. A látható örökké változó, mozgásban lévő, az érzékszerveinkkel észleljük, míg a láthatatlan örök és mozdulatlan, melyet lelkünkkel érezzük. Minél tisztább lelkünk a testi hatásoktól, annál könnyebben talál utat a láthatatlan világba, míg ha földi életünk soránk túlságosan elteltünk a testi örömökkel, az megfertőzi lelkünket, így az a halálunk után is a földi élethez, a látható világhoz fog ragaszkodni, abban egyfajta tisztátalan lélekként, rossz démonként fog létezni. A tisztátalan lelkek közül a mértéktelenekből szamarak lesznek következő életükben, az igazságtalanokból farkasok, míg az erényes, de nem bölcselkedő lelkekből méhek vagy hangyák. A bölcsek viszont csatlakoznak az istenekhez, mivel a filozófia hozza meg a felszabadulást a léleknek a testiség börtönből.

Szókratész barátai itt azonban megemlítik ellenérveiket ezzel kapcsolatban.

Az első ellenérv: a lélek olyan, mint egy líra által hallatott melódia, mely harmóniát sugároz, míg a test olyan, mint a líra, így ahogy nem lehet melódia hangszer nélkül, úgy lélek se lehet test nélkül.

A második ellenérv: a lélek biztosan létezik szüketésünk előtt és biztosan tartósabb testünknél, de mi a biztosíték arra, hogy valóban halhatatlan, hiszen lehet, hogy ugyanúgy, bár lassabban mint a test, elveszti életerejét és egy adott pillanatban elpusztul. S sose lehetünk biztosak abban, hogy ez a pillanat nem éppen mostani életünk végén fog bekövetkezni.

Szókratész válasza az első ellenérvre. Ha elfogadjuk, hogy a lélek már tud dolgokat születésünk előtt, akkor a párhuzam a lanttal téves, mivel a lant esetében tényleg nincs önmagában melódia.

Továbbá, ha a lélek önmagában harmónia, nem lehet részese a rossz diszharmóniájának,, ahogy a lant esetében van, akkor ebből az következik, hogy

• minden lélek egyformán jó, ami nem igaz,


• nem lehet ellentétben részeivel, ahogy ez a lant esetében van, miközben éppen az ellenkezője az egész: egész életünk során harc van lelkünk és testi ösztöneink között,

tehát ismét bizonyítva lett, hogy nem helyes a lant párhuzam.

Szókratész válasza a második ellenérvre bonyolultabb.

Semmi sem lehet önmaga ellentéte, miközben ezzel együtt megőrzi önazonosságát. A magasság nem lehet alcsonyság, s fordítva, akkor se, ha mindkettő jelen lehet egy konkrét dologban, lásd valaki magasabb egy embernél, de alacsonyabb egy másiknál. Ez nem mond ellent a már említett elvnek, hogy a dolgok egymás ellentétéből vannak, mivel ott konkrét dolgokról beszéltünk, míg itt absztrakt elvekről.

A fenti elv az ellentéteket tartalmazó elvekre is igaz, pl. a tűz és a hó nem ellentétesek, de mivel a tűz mindig meleg, a hó pedig mindig hideg, így a hó nem lehet sose meleg, anélkül, hogy megszűnne hónak lenni.

A fenti példáján: a lélek mindig magában hordozza az életet, így már nem ellentéte a halál, sosem lehet halál. Ami viszont nem lehet halál, azt halhatatlannak nevezzük.

Tehát a lélek szükségszerűen halhatatlan.

Ezek után Szókratész visszatér az eredeti témához, azaz saját halálos ítéletéhez, melynek végrehajtásáig már csak percek maradtak hátra.

Mivel lelkünk halhatatlan, jobban kell aggódnunk lelkünkért, mint testünkért, most is és minden esetben is. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy a halál mentöőv a gonoszok számára. Viszont mivel a lélek halhatatlan, az egyetlen út számára az, hogy jóvá és bölccsé legyen a lehető legnagyobb mértékben.  Mindent meg kell tennünk tehát azért, hogy megszerezzük az erényt és a bölcsességet életünkben, hiszen a jutalmunk tisztességes és a remény valós.

Az írás vége: a bírósági alkalmazott - nem tudom, helyes-e a hóhér szó - behozza a mérget, amit Szókratész bevesz, majd pár perc múlva békésen meghal. (A halálos ítélet méreg általi halál volt.)