Monday, May 1, 2017

A Coca-Cola medve megszelidítése

Évekkel korábban még a lakcímem is fent volt a neten, plusz munkahelyi adataim. Aztán ezeket le kellett vennem, sok kapott fenyegetés miatt.

Viszont legtöbb adatom ma is nyilvános. Azt hiszem, ez így helyes, ezzel vagyok hiteles személyiség. Viszont, azt hiszem, munkahelyem és lakcímem titkolása elfogadható önvédelem.

Ma azonban itt a munka ünnepe. S nem tudom megállni, hogy meg ne írjam hol dolgozom, ugyanis enélkül nem lenne értelme a következő két képnek.



Immár 2 éve a Coca-Cola egyszerű proletárja vagyok. Pár napja csináltam az előző 2 képet munkahelyi asztalomról, számítógépemről. Jól látható, ott van fent a Coca-Cola reklámmedvéje a gépemen. Hozzáteszem, kicsit mackómániás vagyok, kiskorom óta imádom a plüssmackókat. De az érdekes: én megszelidítettem a Coca-Cola medvéjét, a mancsába magyar zászlót tettem, eléje meg keresztény ikont. Nem, nem most tettem oda így a fénykép kedvéért, hanem így van állandóan, hónapok óta.

A cégvezetést illetően meg kell jegyeznem az igazságot: soha se szólt fenti intézkedésem miatt, sőt tavaly kifejezetten lefényképezték az asztalomat, s azon be lett mutatva egy céges előadáson a "képek dolgozóink asztaláról" sorozat egyik elemeként. Talán persze az is közrejátszhatott ebben, hogy részlegem akkori vezetője egy görög nemzetiségű. ortodox vallású ember volt.

Cserébe én is tiszteletben tartom én a cég bizalmassági politikáját, így direkt kivágtam a képeket, hogy ne legyen rajta semmilyen felismerhető elem az irodáról.

2 comments:

  1. Oszt az nem zavarja a munkaadodat, hogy a melod nagy reszet egy kulfoldi orszag ugyeibe valo belepofazas tolti ki?

    ReplyDelete
  2. Ha ez töltené ki munkaidőmet, kirúgtak volna régesrégen. Arról vagyok híres, hogy mindig időben elvégzem munkámat. Pontosan ezért is nézik el a szolgálati számítógép használatát magáncélokra.

    ReplyDelete