Tuesday, May 30, 2017

80-as évekbeli bolgár könnyűzene

A 70-es évek végére a bolgár könnyűzene a korábbinál is erősebb állami kontroll alá került. Magyarországtól eltérően, ahol csak cenzúra volt, Bulgáriában emellett szakképesítéshez is volt kötve az éneklés: aki nem végezte el a Zeneakadémia könnyűzenei szakát, az nem léphetett fel. Nagyon-nagyon kivételes esetekben tekintettek el ettől, valóban nagyon nagy természetes tehetségnek kellett lenni ahhoz, hogy végzettség nélkül is lehessen fellépni.

Míg a 70-es években könnyűzenében gyakorlatilag csak a hagyomány sanzonok és a dzsessz volt engedve (ez utóbbi egyébként ma is nagyon népszerű az országban), a 70-es évek végén megjelenhetett a pop és a rock is, de ezeket a műfajokat erősebb kontroll alá helyezték. Az állami vezetés abból indult ki, hogy nyugaton a rock a lázadás zenéje a rendszer ellen, mivel pedig a kommunista rendszer ellen nincs miért lázadni, így aki rockzenét csinál, az alapból rendszerellenes-gyanús, így keményebb kézzel kell ellenőrizni.

Ami teljes tiltás alá esett, ráadásul nem politikai okokból az a Magyarországon lakodalmas rocknak nevezett műfaj. A bolgár lakosság ezért ebben az időben ennek a műfajnak a szerb képviselőit hallgatta. Ez a Szerbiában turbófolknak, Bulgáriában csalgának nevezett stílus, melyről már írtam a rendszerváltáskor minden más stílust legyőzött, ma is ő a domináns stílus. Sok ember szerint a bolgár kommunista diktatúra egyik pozitív tette volt a csalga tiltása, elsősorbna értelmiségi körökben a csalga a bunkóság jelképe.

De most nem erről, hanem a létezett könnyűzenéről lesz szó, Magyarországon nulla körüli a bolgár előadók ismertsége, ez a kommunista rendszer alatt se volt másképp.

Hat jellemző eladót választottam ki.

A következő dal 1986-ban az év dala volt, személyesen emlékszem erre, ez volt az első év, amikor Bulgáriában éltem:

https://www.youtube.com/watch?v=ebnQTYQXYno

Az együttes ma már nem létezik, de adnak retrókoncerteket. A tagok ma már mind 60 év körüliek.

https://www.youtube.com/watch?v=UNnzwKjW3jU

Egy másik, szupernépszerű együttes. A sötétbörű lány félig kubai.

https://www.youtube.com/watch?v=UKCgZxEesl0

Itt is időnként fellépnek ma is, a félkubai lány már nem énekel, azaz már csak három "lány" van, idézőjelben, mert ők is 60-as korosztály, a férfi pedig 70 év körüli.

https://www.youtube.com/watch?v=ASsvRfH_ouw

Еgy máig aktív duett, ma már ők is 60 év körüliek:

https://www.youtube.com/watch?v=1vlViGjvyhM

https://www.youtube.com/watch?v=lW_mzyy0fOA

Еgy korábbi korosztály képviselője, de a 80-as években is sztár volt:

https://www.youtube.com/watch?v=S7Ex_M0DtvM

Ма is aktív:

https://www.youtube.com/watch?v=GMkpn8HrL90

S az abszolút szupersztár akkor, bár jóval korábbi nemzedék (az előző énekesnő korosztálya), Lili Ivanova, aki 1939-es születésű. Ő az, aki ápolónőből lett énekesnő, Zeneakadémia nélkül:

https://www.youtube.com/watch?v=d5rJ0AdNqv0

Ő is aktív, de az előzőkkel ellentétben híres számtalan plasztikai műtétéről, a következő felvételen az énekesnő 75 éves, s nagyon nem néz ki annyinak:

https://www.youtube.com/watch?v=RMW3FXs3D3I

Végül legyen egy férfiegyüttes is:

https://www.youtube.com/watch?v=gKT0wA17HpQ

https://www.youtube.com/watch?v=2U5jSxxUCWc

No comments:

Post a Comment