Ez a mondat: az arányos választási rendszer követelése.
Természetesen a követelés megfogalmazója csúsztat, amikor úgy tesz, mintha 2014 előtt arányos választási rendszer lett volna Magyarországon, s ezen csak a csúnya Zorbán változtatott. Ez nem igaz, 1990 ót aránytalan a választási rendszer. Viszont azt hiszem, érdemes lenne elgondolkodni az 1989-ben kitalált erősen aránytalan választási rendszer leváltásán.
Nézzük csak meg, mi lenne, mi lett volna, ha a két legutóbbi választás arányos választási rendszerben zajlott volna! Két változatot is ismertetnék:
- A: korlátozottan arányos választási rendszer, azaz csak listás szavazatok vannak, de marad az 5 %-os bejutási küszöb,
- B: teljesen arányos választási rendszer, azaz csak listás szavazatok vannak, s nincs mesterséges bejutási küszöb.
Jól látható a különbség. 2010-ben mindenképpen meglett volna a Fidesz kényelmes többsége, de alkotmányozó többség nélkül. Ugyanakkor 2014-ben koalíciós kényszer állt volna fel: a Fidesznek össze kellett volna állnia legalább az LMP-fel a kormányalakításhoz, míg a ballibek is tudtak volna kormányt alakítani, de csak akkor, ha mind az LMP-vel, mind a Jobbikkal koalícióra léptek volna.
Mindebből jól látható az arányos választási rendszer 2 fő hátránya:
- instabil kormányzás.
- a kis pártok ereje hatalmassá nő, míg a nagyobb pártok kénytelenek ennek eleget tenni.
Ennek ellenére azt mondom, a kormányzatnak el kellene fogadni a választási reformot. Ezzel hosszú távon csakis nyerne.
A magyar választási rendszer alapvetően jó és stabil. Csak arra nem számított senki, hogy egy baromcsorda kap kétharmadnyi helyet ezáltal a Parlamentben és barom létére kezd úgy viselkedni, mint elefánt. A porcelánboltban.
ReplyDeleteTehát esetleg egy limitet lehetne beiktatni, hogy 60%-nál egy párt ne kaphasson több helyet.
De a fidesz valójában csak azért kaphatott 2/3-ot, mert korábban a teljes politikai osztály összefogva szorította ki a politikából a baloldali választók jelentős részét. Akik erre megsértődtek, és elfordultak a politikától.
De erről szigorúan tilos beszélni, és szigorúan tilos erre közvéleménykutatást végezni.