valóban gigantikus volt a tünti, hiszen a résztvevők száma a csúcsponton elérte szemlátomást az 5 ezer főt is,
mégis hatalmas bukás ez a szervezők reményeihez képest.
Elhangzottak a kötelező liberális jelszavak, Európa éltetése, a demokrácia, a diktatúra, meg a többi ökörség,
melyektől már maguk a szervezők is elalszanak, hát kellett valami új is.
A bukást maguk a szervezők is észlelték, így elmaradt a tünti folytatása, hiába a "holnap 5-kör ugyanitt" szólam, hiszen mindenki tudta, egy új tüntetésre már ennyien se fognak eljönni, szóval totális blama lesz az egész. Gyakorlatilag már csak a szokásos párszáz bértüntető és a hivatásos ballibek jöttek volna le a folytatásra, a szokásos 800-as létszámban, így a szervezők ezt gyorsan le is fújták ezt. Jobb emlékezni egy 5000-fős tüntetésre, mint annak 800-fős második részére.
De mi is az új, friss jelszó? Meglepően ez a "ruszkik haza!". Röhejes, mert ezzel nagyon kilóg Soros lólába. Közimert, hogy Soros az ortodox keresztény, populista Oroszországot tartja a legnagyobb ellenségének liberális lázalmainak.
Mikor hallottam ugyanezt a szöveget Budapesten? Pontosan 15 éve, amikor a "választási csalások" ellen tiltakozva a nem teljesen beszámítható Budaházy lezárta az Erzsébet-hidat, majd amikor a rendőrség megjelent, azt ordította "Medgyessy behívta az oroszokat! ruszkik haza!",
Na, most ezek Budaházy liberális verziói. Röhej...
(forrás: HVG)
Nem uncsi még az összes kormányellenes megmozdulásról írni egy cikket, hogy mekkora bukás volt? Minél többször ismétled el a szokásos hazugságot, annál nyílvánvalóbb lesz, hogy csak hazugság.
ReplyDeleteHa valamelyik nem bukás, meg fogom írni.
ReplyDeleteNe fáradj, megtalálom majd a fideszpropaganda összes csatornáján.
ReplyDeleteAzért remélem jön az újabb propaganda cikk, hogy mekkora bukás volt a 70000-res tüntetés.
ReplyDeleteNem volt bukás. Soros ezúttal alaposan felkészült
ReplyDeleteNem-e? Akkor gondolom már készül a cikk róla. Sorost meg csak akkor keverd ide, ha bizonyítékot is mutatsz.
ReplyDeleteKész van már jó ideje, de nem szeretek egyszerre feltenni több cikket. Nem hírlap vagyunk, hanem mélyelemző média.
ReplyDeleteKié a CEU? Kell nagyobb bizonyíték?
ReplyDeleteMélyelemző, muhahaha.
ReplyDeleteKell. A tulajdonos kiléte nem bizonyít semmit.
ReplyDelete