Wednesday, April 5, 2017

Három magyar liberális mítosz

Vegyük a három leggyakoribb modern magyar liberális mítoszt, mert igen gyakran hangzanak el.

Ezek: a versenyképesség, a független jegybank, s a független bíráskodás.

A versenyképesség azt jelenti: legyen több profitja a tőkésnek, azaz a dolgozó kapjon kevesebbet, s a dogozók abban versenyezzenek egymással: ki fog kevesebbért dolgozni a tőkésnek. Rejtély, ez miért lenne jó bárkinek is, a tőkést leszámítva. Még nagyobb rejtély, hogy Magyarországon miért baloldali érték védeni a tőkések szűk érdekeit.

A független jegybank azt jelenti, a pénzkibocsátási politika nem függ az adott ország népétől, annak demokratikusan megválasztott vezetésétől. Viszont nagyon is függ a nemzetközi bankvilágtól. Liberálisul az számít független jegybanknak, mely csakis a nemzetközi finánoligarchiától függ, de attól nagyon. Gyakorlatilag a mai bankrendszer azt jelenti: minden bank alá van rendelve az USA jegybankjának, az pedig a bank mögött álló magánérdekeknek. (Ebből a függőségből egyetlen bank tudott kiszabadulni: a kínai nemzeti bank, hivatalos nevén Kínai Népi Bank.) A hatalmi mechanizmus lényege: pár globálkulák dönti el az árfolyamokat és a nemzetközi pénzügyi politika alapelveit. Itt ne tessék most Sorosra gondolni, mert ezekhez a globálkulákokhoz képest Soros is csak egy apró halacska. S aki nem tartja be az utasításokat, azt tönkreteszik a nemzetközi bankrendszer által irányított hitelminősítő cégek - ehhez elég 72 óra.

Végül a független bíráskodás, különösen annak alkotmánybíráskodó eleme, ami azt jelenti: a nép által megválasztott parlament keze meg van kötve egy nem a nép által megválasztott szerv, az AB által. Azaz mindegy mi a választás eredménye, egyes döntések nem hozhatók meg, mert az az alkotmánybíráknak nem tetszik. Magyarul: korlátozott jogi szuverenitás. Hozzáteszem: ez nem  feltétlenül antiberális nézet, sőt egyes nyugat-európai országok, mint Anglia, Hollandia, s részben a skandináv államok éppen a liberális elvekre hivatkozva utasítják el az alkotmánybíráskodást, lásd Hollandiát, melynek alkotmánya kifejezetten tiltja az alkotmánybíráskodást! Aki nem hiszi, olvassa el a holland alkotmány 120. paragrafusát.

Vannak más liberális mítoszok is a magyar közéletben, de azt hiszem, ez a 3 legfontosabb ami az általános politikai kérdéseket illeti.

 

33 comments:

  1. Kedves MaxVal!

    Ebből a cikkéből az derül ki, hogy a leghalványabb fogalma sincs róla, hogy ezeknek az intézményeknek mi is lenne a feladata valójában, csak összehord hetet-havat.

    Az alkotménybíróságnak az az egy feladata lenne, hogy megvizsgálja, hogy a hozzá benyújtott jogszabályok nem ellentétesek-e nyílt vagy burkolt forában az alkotmánnyal.

    Azonban a fidesz telenyomta a testületet fideszes pártkatonákkal, akik többségének fingja sincs az alkotmányjogról, és jutalmul kapta a kinevezését, de még emellett is megkurtították a jogkörét, ami szintén alkotmányellenes.

    Mint ahogy alkotmányellenes az alaptörvény és az is, ahogy elfogadtatták.

    Szóval magának nem azzal van baja, hogy a sok fideszes barmot benyomták mindenféle szakértelmet igénylő posztra szakértelem sőt intelligencia nélkül, hanem az intézményeket próbálná kikezdeni anélkül hogy tudná, mire valók valójában.

    Ön remek fideszes.

    ReplyDelete
  2. "Az alkotménybíróságnak az az egy feladata lenne, hogy megvizsgálja, hogy a hozzá benyújtott jogszabályok nem ellentétesek-e nyílt vagy burkolt forában az alkotmánnyal."

    Így igaz. A magyar AB viszont de facto alkotmányozott.

    "Mint ahogy alkotmányellenes az alaptörvény és az is, ahogy elfogadtatták."

    Konkrétan miben az?

    Ön kiváló liberális, a nagytőke hű embere.

    ReplyDelete
  3. A replikázáshoz némi kis intelligencia is kellene. Nem elég a jelzőket kicserélgetni :o)

    Arról nem szeretnék beszélni, hogy jogi szempontból egy foskupac.

    De alkotmányellenes, mert a szavazók 45%-át se képviselők hozták létre és szavazták meg. Tehát a kisebbség.

    Másodszor mert emellett jogokat vett el, például a munkához való jogot.

    Ezek és mások miatt egy nem fidesznyik alkotmánybíróság megsemmisítette volna, mint alkotmányellenes jogszabályt.

    De az világszégyen lett volna, hogy ez a baromcsorda egy alkotmányellenes alkotmányt izzadt ki magából.

    ReplyDelete
  4. Milyen 45 %? Nem értem.

    ReplyDelete
  5. Akik megszavazták azok egy azaz egy pártcsoportként indultak a választáson FIDESZ-KDMP néven, és a választók kevesebb mint 45%-nak a szavazatát kapták meg. Ők alkotmányoztak.

    Ráadásul úgy, hogy ennek a kevesebb mint 45%-nak se igérték, hogy alkotmányozni akarnak.

    Tehát még az se biztos, hogy ennek a kevesebb mint 45%-nak a felhatalmazását bírták.

    ReplyDelete
  6. Az alkotmányozásnak nem feltétele se az, hogy ne egy párt alkotmányozzon, se az, hogy előre meg legyen ígérve az alkotmányozás.

    ReplyDelete
  7. Valóban nem az. Mégis azzal verik a mellüket, hogy ők erre felhatalmazást kaptak az emberek 2/3-ától.

    ReplyDelete
  8. A felhatalmazás tény.

    ReplyDelete
  9. De. Feltétel, hogy ne kisebbség alkotmányozzon. És ha nem tömte volna ki fidesznyik seggnyalókkal Orbán az alkotmánybíróságot, meg kellett volna semmisíteni mint alkotmányellenes jogszabályt.

    Ugyanis Magyarországon a hatalom a nép kezében van, és nem a nép 45%-a kezében.

    Vagy legalábbis akkor még ott volt.

    Elvben legalábbis.

    ReplyDelete
  10. A feltétel a kétharmad, s ez megvolt. Lásd az alkotmányt!

    ReplyDelete
  11. A te alternatív valóságodban lehet.

    ReplyDelete
  12. Lásd az alkotmány szövegét. Azt nem én írtam.

    ReplyDelete
  13. Alkotmányellenes a kisebséget képviselőknek egyedül alkotmányozni.

    Világos mint egy pofon.

    Minden hatalom a népé.

    Nem a nép 45 %-áé.

    ReplyDelete
  14. Mutass rá, ez hol van leírva az alkotmánybam! Megsúgom: SEHOL.

    ReplyDelete
  15. Még ezeknek a barmoknak a hülye alaptörvényében is:
    (3) A hatalom forrása a nép.
    (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

    Vagyis a választók 45%-a által megválasztott egy párt nem alkotmányozhat. Ezt csak egy olyan barom hiheti, aki libáért kapta a diplomáját, és azt hiszi, hogy a visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalma ócska bolsevista trükk.

    ReplyDelete
  16. Téves. Az alkotmány egyedül kétharmadps felhatalmazáshoz köti az alkotmányozást. Idézzem a szövegét?

    ReplyDelete
  17. Az a psszus, miszerint a hatalmat a nép gyakorolja, abból egyértelműen következik, hogy a csupán a választók 45%-át képviselő párt nem alkotmányozhat egyedül.

    Ez világos mint egy pofon. Ezt csak a fidesznyik propagandisták csűrik-csavarják kétharmaddal meg hasonlókkal. Mint amilyen csípőből hazugságokkal próbálnak hasbaakasztani naponta.

    ReplyDelete
  18. Ezen az alapon nem szabad működnie a parlamentnek, míg nem szavaz mindenki. Butaság. Érdekes módon a liberális kormányok tevékenysége ellen nem volt kifogásod, pedig ott se volt meg a nép többségi szavazata... furcsa... úgy tűnik felcsaptál liberális szócsőnek...

    ReplyDelete
  19. Mint említettem, csak a hülyék hiszik, hogy a replikázáshoz elegendő kicserélni a jelzőket. Azt mindenki tudja, hogy nekem - Önnel ellentétben - soha nem volt közöm a liberálisokhoz, mint ahogyan azt is mindeki látja, hogy maga csak olyan témákat ír és csakis úgy, ahogy a fidesznyik propagandagépezet diktálja.

    Az alkotmányozásra nem a szokásos törvényhozási szabályok vonatkoznak. Ezt elsőéves joghallgatók is tudják.

    ReplyDelete
  20. Az alkotmányozás szabályai benne vannak az alkotmányban. Aki más szabályokról hallucinál, az vagy direkt hazudik vagy nagyon buta.

    Én mindig azt írom, amit igaznak hiszek. Eddig is, most is, ezután. Hiteles ember voltam mindig.

    ReplyDelete
  21. "Hiteles ember voltam mindig."
    Muhahaha!
    Hitles ember aki minden volt már és mindennek az ellenkezője is?
    "Én mindig azt írom, amit igaznak hiszek."
    Igen. És pusztán a véletlen műve, hogy szó szerint megegyezik a papagájkórusnak kiadott fideszpropagandával.

    A legfontosabb pont hogy a hatalom a nép kezében van. Nem a népből a választásokon részt vevők 45%-nak a kezében. Tehát a népből a választásokon részt vevők 45%-át képviselő párt egyedül nem alkotmányozhat. Világos mint a Nap. Aki mást mon, az egy barom :o)

    ReplyDelete
  22. Ismét javaslom az alkotmány elolvasását...

    ReplyDelete
  23. Hitelességem kétségen felül áll. Évek óta igyekszle bizonyítani az ellenkezőjét, sose adtál egyetlen tényt se. Ez van...

    ReplyDelete
  24. Muhahaha! :o)
    Amiket mond, az 100%-ban korrelál a fidesznyik papagájkórus hadovájával. Még a legelemibb jeleket se tünteti el. Hogy ne szó szerint böfögje vissza Kósát vagy Lázárt. Vagy a tüntetők számánál ne az ő számaikat viszhangozza.
    Ez a hasbaakasztás is tipikus fidesznyik: szembetagadni a nyilvánvalót, ami még a vakok szemét is kiveri.

    Olvastam az alaptörvényt. Idéztem is belőle.

    ReplyDelete
  25. Akkkor nézd meg újra az alkotmányt: kétharamdot ír csak elő.

    Te is mindig a liberálisok dalát fújod, s lám, én mégse gondolom, hogy liberális vagy. Mert elhiszem azt, amit magadtól mondasz.

    ReplyDelete
  26. A "Te is" beismerés.
    A többi meg a szokásos fidesznyik hasbaakasztás. A tények sértésként kezelése. Replikázás a jelzők kicserélésével, tények nélkül.
    Alkotmány: a választók kisebbségét képviselő párt nem alkotmányozhat egyedül, akkor sem, ha a választási rendszer miatt a 45%-ból 66% lesz.
    A kétharmaddal csak Orbánt viszhangozza, de Orbán libáért vette a diplomáját, egyébként jogi analfabéta.
    A 45%-t képviseéő párt alkotmányozása ellentmond annak, hogy a hatalom a népé. Különösen ha az a 45% még abban a hiszemben választotta meg, hogy nem fog alkotmányozni.
    Egyébként is, de akkor meg végképp.

    ReplyDelete
  27. Akkkor nézd meg újra az alkotmányt: kétharmadot ír csak elő, nem azt, hogy ez akétharmad a lakosság hány %-át képviseli.

    ReplyDelete
  28. Nincs beismerés. Ha fideszes lennék, beismerném. Nem szokásom semmit titkolni. Minek tenném? Nme vagyok politikus, nme kell taktikáznom, megmondhatom bármikor a teljes igazsságot.

    A véleményemmel való vitázás helyett mindig személyeskedni próbálsz. Ez csak ate egyengeségedet bioznytíja.

    Nekem pl. mindegy, hogy te mit miért mondasz, fizetnek neked vagy más ok. Teljesen mindegy.

    ReplyDelete
  29. Az hogy az alkotmányt nem a nép választásokon résztvevő részének 45%-át képviselő egy párt szavazhatja meg, az egy jogelv. Amit csak olyan jogi analfabéták nem akarnak megérteni, mint például Orbán és a papagájkórusuk.
    Az az alkotmány, amit így hoztak létre, alkotmányellenes.Az a törvény, amely megengedi, hogy a kisebség alkotmányozzon, alkotmányellenes.
    Miért? Mert Magyarországon a hatalmat a nép gyakorolja. Nem a választáson résztvevők 45%-a.

    ReplyDelete
  30. Nem lehet nem szóvátenni, ha maga szóról szóra szajkozza vissza a fideszes papagájkórusnak kiadott brossúraszöveget.
    Legalább variálna valamicskét.
    Legalább ne ugyanazokat a számokat szajkózná vissza.
    Még a tólighatárokat is.

    ReplyDelete
  31. Ilyen jogelv sosem létezett.

    ReplyDelete
  32. Ez a saját adatom, a képek alapján saccoltam.

    ReplyDelete
  33. Épp az imént írtam le:

    Csípőből kell válaszolni. Mindegy mit. Az igazságtartalom nem huszadrangú, hanem egyenesen ártalmas.

    Annak idején a fidesz "kétmilliós" tüntetését is magával számoltatták?

    Érdekes módon nagyon egykerékre jár az agyuk.

    És a szemük.

    :o)

    ReplyDelete