Sunday, January 8, 2017

A liberális demokrácia alapellentéte

A liberalizmus mint politikai rendszer legfőbb ellentmondása nem külső, hanem immanens jellemzője.

A kapitalizmus - mely a liberalizmus gazdasági rendje - előtti rendszerek jobbak voltak. Miben is?

31533468950_e13d9702b0_zAz emberi társadalmak történetében az őskori társadalom után elkezdett egymástól elválni az addig egységes politikai és gazdasági hatalom. Azonban minden társadalomban a politikai hatalom volt a vezető erő, a gazdasági ennek alá volt rendelve.

Embertelen az a rendszer, ahol a gazdaság fontosabb a politikánál.

S a kapitalizmus az első rendszer, mely nyíltan ki is mondja, sőt büszke arra, hogy nála a gazdasági hatalom áll a politikai hatalom felett.

A liberális logika szerint a társadalom tagjai magánérdekének az összessége közösségi érdek. A prekapitalista társadalmakban ez a nézet botrányosnak számított még. Hiszen az erősek magánérdeke mindig lenyomja a gyengébbekét. Azaz magánérdekek összessége sose lesz közérdek.

Pedig ez abszurd még liberális szemmel is. Hiszen a liberalizmus a népszuverenitást vallja! Közben meg van egy hatalmas gazdasági hatalom, mely nem a néptől ered, de hatalma van a nép felett. Ez a liberális eszme egyik hatalmas belső ellentmondása.

6 comments:

  1. Ha csak a felsorolt ellentmondás lenne benne a rendszerbe még csak-csak megtudnánk birkózni vele, ámde a helyzetünk sokkal súlyosabb, ezért más megközelítést kell, megtalálnunk.

    ReplyDelete
  2. Kedves MaxVal!

    Ön kezd kiváló fideszes lemmi: össze-vissza beszél mint Orbán Apánk.

    Például:
    "Az emberi társadalmak történetében az őskori társadalom után elkezdett egymástól elválni az addig egységes politikai és gazdasági hatalom."

    Hol? Egyiptomban? Vagy a sumer birodalomban? Vagy hol?

    "Embertelen az a rendszer, ahol a gazdaság fontosabb a politikánál."
    Miért? Hol fontosabb a politika a gazdaságnál? Ez valami marxizásló valami magánál.

    Liberalizmus:
    A liberalizmus különféle irányzatai a felvilágosodás korában volt többé-kevésbé egységes. Azóta a területei és irányzatai szétváltak.

    Orbán Apánk és a fideszesek baromsága és tudatlansága hogy egységesen liberalizmusról beszélnek mintha lenne egységes liberalizmus.

    A többit hagyjuk is.

    ReplyDelete
  3. Korábban, az őskor végén.

    Van egységes liberalizmus, az alap egységes.

    Vicces, hogy ma már liberális lettél...

    ReplyDelete
  4. "Vicces, hogy ma már liberális lettél…"

    Nem mindenki olyan szélkakas mint Ön. Én sosem voltam liberális és nem is leszek.

    "Korábban, az őskor végén."

    Miről beszél?? Mintha keverné az őskort az ókorral.

    "Van egységes liberalizmus, az alap egységes."

    Milyen alap egységes? Mi köze egy szabadgondolkodónak a közgazdasági liberalizmushoz?

    ReplyDelete
  5. Sok mindig voltam már, szélkakas még soha.

    A gazdasági liberalizmus a filozófiai liberalizmus gazdasági következménye.

    ReplyDelete
  6. "Sok mindig voltam már, szélkakas még soha."

    Muhahaha!!! :o)

    "A gazdasági liberalizmus a filozófiai liberalizmus gazdasági következménye."

    Igen. Körülbelül annyi közük van egymáshoz, mint Jézusnak a kereszténységhez meg a gyarmatosításhoz.

    Például a legkeresztényibb spanyolokéhoz.

    ReplyDelete