A liberális hatalom a lakosság szellemi fertőzése mellett fizikailag is igyekszik a társadalmat megbetegíteni.
Ennek egyik eszköze napjainkban a marihuana legalizálásának követelése.
A drogkereskedelem napjaink fontos problémája, s a harc ellene kilátástalan sajnos. Túl hatalmas érdekek állnak mögötte.
De személyesen megtehetjük azt, ami tőlünk telhető. Határozottan nemet kell mondani mindenre, ami a drogkultúrával bármilyen kapcsolatban áll.
S ha van merszünk, felléphetünk keményebben is, persze ez kockázatos, azaz óvatosság szükséges ilyen esetben, Mindenesetre ha pl. marihuana terjesztőt látsz bárhol, erkölcsileg teljesen megengedhető az illető fizikai likvidálása. Hamis kegyelet ezt a humanizmus nevében nem megtenni.
Egyesek most azt mondhatják, hülyeséget beszélek, mivel sok emberi kultúrában bevett szokás ősidők óta hallicugén szerek alkalmazása. Igenám, de ezt csak kiválasztott emberek csinálták (lásd sámánok), nem a társadalom minden egyes tagja.
Te tényleg leírtad, hogy a gyilkosság erkölcsös, a marihuána meg nem? Hatalmas bajok vannak az erkölcseiddel. Durva, hogy ilyen emberek nevezik hívőnek magukat.
ReplyDeleteIgen, az önvédelem erkölcsileg igazolható. A rombolás nem.
ReplyDeleteA dealergyilkosság hogy lenne már önvédelem? Ő kényszerít bárkit is drogozásra? A halálbüntetés jogosságáról folytathatnánk vitát, de átkategorizálni valamit önvédelemmé, egy büdös nagy erkölcsi bukfenc.
ReplyDeleteA gonosz likvidálása erkölcsös tett.
ReplyDeleteAz előbb még önvédelem volt, most visszavedlett gonosz likvidálásává. A megbocsátás még az Ószövetségben is benne van, az Újszövetségről nem is beszélve. Te hívod magad kereszténynek? Egy erkölcsi fertő vagy egy személyben. És még terjeszted is.
ReplyDeleteMivel fanatikus liberális vagy, megértem, hogy számodra idegen a humanista értékrend.
ReplyDeleteMegbocsátani meg lehet, ha a bűnös megtér. Nyilván itt nem erről van szó.
Humanista értékrend az, amiben gyilkosságra buzdítasz??? WTF, a humanizmust kicsit félreértelmezed.
ReplyDeleteNyilván nem erről van szó, ha te kérdezés nélküli megölésre buzdítasz, esélyt sem hagyva a megbánásra. Erkölcsi nulla vagy, büdös álkeresztény.
ReplyDeleteA rosszat le kell állítani. Vagy gondolod, a gyilkost nem kell akára élete elvételével is leállítani, hanem hagyni kell gyilkolni?
ReplyDeleteOlyat teszel a számba, amit nem mondtam...
ReplyDelete"marihuana terjesztőt látsz bárhol, erkölcsileg teljesen megengedhető az illető fizikai likvidálása" Ezt te írtad, és én a likvidálás alatt instant gyilkosságot értek a védekezés jogának megtagadásával.
ReplyDeleteA rosszat leállítani vagy meggyilkolni nem ugyanaz. Te a humanizmus nevében buzdítasz gyilkosságra. Undorító, gyomorforgató.
ReplyDeleteA drogdílert pedig a gyilkossal teszed egyenértékűvé, ami egy újabb büdös nagy ferdítés.
Igen,Birca,nagy birka vagy!!Teljes tévedés,amit írsz!
ReplyDeleteA marihuána olaja,és a belőle készült gyógyszerek egészen 1927-ig szerepeltek(lehet,hogy 17-ig?!)a gyógyszerek listáján,és nem kis eredménnyel!!
Aztán a vegyszergyártó gyógyszergyártók előretörése érdekében megszüntették ezeket a gyógyszereket,és gyilkos drognak kiáltották ki a kendert!Miközben nem csak gyógyszer készült belőle,hanem ,ha hiszed,ha nem törésálló autókarosszéria,és sok már ,tartós használati cikk!
Ma pedig az USA 42 államában legalizálták a marihuána termesztést,természetesen gyógyszerkészítés céljából!
Nálunk,természetesen,elutasítják,és arra hivatkoznak,hogy ha gyenge drog is,akkor is veszélyes,mert előkapuja a kemény drogoknak!
Sokkal enyhébb drog,mint az alkohol,és a cigaretta!Hogy mennyire a gyógyszergyártók érdeke a tiltás,az klátszik abból is,hogy hatóanyaga majdnem mindent gyógyít,éds vitaminokkal,és egyéb olcsó patikaszerekkel meg lehet szüntetni a gyógyszergyártók hegemóniáját,amit azzal lehet indokolni,hogy nagyon sok gyógyszer,amit ők állítanak elő,veszélyesebb drognak számít,és mérgezőnek,mint a marihuána!!
Ópium is veszályes drog,de mgis használjuk,igaz?!
És a marihuánát ma sem drogként akarják legalizálni,hanem gyógyszerként!Hogy aztán Juhász Péter miért csavargat belőle jointot,azt talán az magyarázza,hogy ő sem igazán akarja a legalizálást,annak rossz oldaláról való bemutatásával!!